Tájékoztató a csoportok besorolásáról
A Jóga a mindennapi életben - rendszer © egy nyolc szintből álló, szisztematikus gyakorlati rendszer. Egy-egy szint kigyakorlása legkevesebb három hónapot vesz igénybe.
A kezdetektől fogva, minden szinten gyakorlunk ászanákat (testhelyzeteket), pránajámát (légzőgyakorlatot), relaxációt, koncentrációs gyakorlatokat és önvizsgálati meditációt.
Bár sokan csak a tanfolyam kínálta heti 1x2 órában tudnak jógát gyakorolni, ám ideális a rendszeres, napi egyéni gyakorlás lenne. A gyakorlatok teljes mélységükben és komplexitásukban csak ekkor érvényesülnek. Ennek ellenére már a heti egy alkalommal való közös gyakorlás is hamar meghozza gyümölcsét, s néhány hónap utána mindenki megtapasztalhatja fizikai, lelki és szellemi állapotának jótékony változását.
A kezdő csoportok egy idő után középhaladó, majd haladó csoporttá válnak, de mindig a csoport összetétele határozza meg a haladás ütemét. Az oktatók gondosan figyelnek arra, hogy az egyéni fizikai adottságok és az egészségi állapotbeli különbségek senki számára ne jelentsenek hátrányt a gyakorlásban. Mindenki önmagához képest változik.
A csoportok a sok-sok közös gyakorlás és tapasztalás során általában közösségé is formálódnak. Sok haladó jógagyakorló kezdi szívesen újra meg újra a kurzusokat pusztán a rendszeres gyakorlás öröméért, vagy a közösséghez tartozás kedvéért.
Kezdő csoport:
A 16 év feletti korosztály számára indított csoport. A gyakorlást korra való tekintet nélkül, bárki elkezdheti. Az egészségi állapot is csak súlyosabb esetekben zárja ki a gyakorlás lehetőségét. Természetesen bármely akut vagy krónikus betegséget jelezni kell az oktató felé, hogy az órák során az egyéni állapotokat és adottságokat figyelembe tudja venni.
Újrakezdő csoport:

Ezekbe a csoportokba azok jelentkezését várjuk, akik már gyakoroltak jógát, s eljutottak a kezdő szint utáni szintek valamelyikéig, de valami oknál fogva, hosszabb-rövidebb időre kiestek a gyakorlásból. Az újrakezdés a haladó gyakorlók számára is nyitva áll, és sokan élnek is vele, az egyes szintek gyakorlatainak elmélyítése céljából.
Középhaladó csoport:
Azok, akik már eljutottak az első két szint gyakorlatainak végéig, vagyis legalább fél évet rendszeresen gyakorolták a jógát kurzusainkon, vagy önállóan, választhatják a középhaladó csoportot. Aki más jógarendszerben gyakorolt, természetesen bármely, saját szintjének megfelelő csoporthoz csatlakozhat. Ennek ellenére arra buzdítunk minden más rendszerből érkezőt, hogy kezdő csoportba kapcsolódjon be, mert a Jóga a mindennapi életben - rendszer© teljességét, szisztematikusságának nagyszerűségét csak így lehet igazán megtapasztalni.
Gyerekjóga csoport:
A gyerekjóga szintén speciális kurzus. A jógaoktató egyben pedagógus is. A gyerekekkel való foglalkozás egészen más jellegű, mint egy felnőtt csoport. Dinamikusabb, változatosabb, mesékkel, történetekkel, játékokkal, játékos mozgásokkal átszőtt.
A gyerekek többsége nagyon érzékenyen reagál a jóga harmonizáló hatására. Szemlátomást javul összeszedettségük, koncentrációs képességük. Könnyebbé válik számukra a tanulás, és könnyebben megszabadulnak a felgyülemlett feszültségtől is. Tartáshibák nem alakulnak ki, meglévő gerincproblémáik pedig látványosan javulhatnak.
A foglalkozások időtartama - a gyerekek "terhelhetősége" miatt - rövidebb, mint a felnőtt óráké; általában 50 - 60 perc.
A gyerekjóga csoportokban a kor szerinti szelekció meghatározó. Más foglalkozást igényelnek az óvodások, mást az kisiskolások, mást a felső tagozatosok és megint más a tinédzserek.
Gerincjóga csoport:
Gerincjóga tanfolyamunkat Paramhans Swami Maheshwarananda Jóga hátfájás ellen című könyve alapján tartjuk. Életkortól függetlenül segítséget nyújt az ülőmunka, rossz tartás, stressz következtében kialakult hátfájás kezelésére, ill. annak megelőzésére. A tanfolyam anyaga különféle rehabilitációs programokhoz is illeszthető, hiszen a gyakorlás nem csak a gerincünk egészségét, rugalmasságának fejlesztését támogatja, hanem a különféle élettani folyamatok harmonizálását, az immunrendszer erősítését és a stressz feloldását is.
Önálló gyakorlás:
Nem oktató által vezetett óra, aktív gyakorlóknak, tanítványoknak!
Önvizsgálati meditációs óra:
Ebben a csoportban a fókusz egy egyes gyakorlati szintekhez kapcsolódó önvizsgálati meditációk gyakorlására és magyarázatára irányul, és kevesebb időt szentelünk ászanákra, légzőgyakorlatokta és lazításra.
A csoportba az jelentkezhet, aki: legalább egy éve rendszeresen gyakorol jógát (a JMÉ rendszeren belül elvégezte legalább az első két szintet) és aki nem szenved semmilyen mentális betegségben.
Telefonos egyeztetés alapján:
Előző estig, hívd a (30) 950-1696 számot, hogy az adott óra meg lesz-e tartva!